A vasúti forgalom már április elején megindult az 1999-ben lebombázott régi Zezelj-híd helyén épült új hídon, a közúti forgalom azonban akkor nem vehette kezdetét, mert a hídhoz tartozó bekötőutak még nem készültek el - emlékeztetett a vajdasági Magyar Szó abból az alkalomból, hogy a hét végén másodszor is átadták a hidat.
Az építkezés 2012 áprilisában kezdődött, és a tervezett 2013 helyett 2018-ra fejeződött be. A költségek is folyamatosan növekedtek: a végleges összeg 55 millió euró (18 milliárd forint, több mint egy focistadion ára) lett, amiből 30 milliót az Európai Unió fizetett. A legutolsó információk szerint a bekötőutak kiépítésére négymillió eurót kellett elkölteni.
Az új híd 474 méter hosszú, 31 méter széles, két vasúti vágány, két közútszakasz, ugyancsak két-két járda és kerékpáros út van rajta. Aleksandar Bojovic mérnök elmondása szerint európai, főként németországi standardokat tartalmazó, háromezer oldalas dokumentumhoz tartották magukat a kivitelezők az építkezés során. A hidat 100 évre tervezték.
A fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve