Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei szombat délután telefonos konferenciát kezdtek a spanyol helyzettel kapcsolatban. Mint európai uniós forrásokra hivatkozó brüsszeli sajtójelentésekből kiderül, a zóna miniszterei elé került elképzelésekben kerek 100 milliárd eurós felső határ szerepel.
Madrid korábban azt jelezte, hogy még nem döntött arról, segítségért folyamodik-e bankjainak feltőkésítése érdekében.
Kapcsolódó
A miniszterek az előzetes közlések szerint készek kötelezettséget vállalni arra, hogy támogatják a spanyol erőfeszítéseket.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss számításai szerint Spanyolországnak legalább 40 milliárd eurót kell bankjainak feltőkésítésére áldoznia, hogy az ágazat szembe tudjon nézni a nemzetközi gazdasági válság tovagyűrűző kihívásaival. Az euróövezet egyes tagjai azonban nagyobb mértékű mentőcsomagban gondolkodnak, hogy teljesen megnyugtassák a nemzetközi pénzügyi piacokat.
Görögország, Írország és Portugália után Spanyolország lenne a 17 országból álló euróövezet negyedik állama, amely nemzetközi segítségre szorul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve