A javaslat a főként rendszerkockázatot jelentő nagybankok nemzetközi helyzetének kezelését szolgálja, bevezetnék például Európában is a veszteségelnyelő-képességre (Total Loss Absorbing Capacity, TLAC) vonatkozó előírásokat. Ennek értelmében az érintett bankoknak elégséges likvid eszközzel kellene rendelkezniük a pénzügyi stabilitás fenntartásáért. A szabályok az európai nagybankok mellett azokra az amerikai és más nagybankokra is vonatkoznának, amelyek rendelkeznek operációkkal a régióban.
Az EU pénzügyi szolgáltatásaiért felelős Vladis Dombrovskis korábban még azt mondta, hogy a TLAC-szabályok előreláthatóan 13 nagybankra vonatkoznak majd: A javaslat értelmében az amerikai nagybankoknak a kockázattal súlyozott eszközeik 16%-át kellene likvid eszközökben tartaniuk, de azoknak a bankoknak sem lesz könnyebb helyzete, amelyek a Brexitet követően a briteknél és az EU-ban is rendelkeznek majd operációval, nekik ugyanis többletlikviditással kell rendelkezniük mindkét piacon való működés esetén - írja portál, a CNBC értesülése alapján.
A bizottság közleménye szerint az új javaslat az alábbi pontokat is tartalmazza: a javaslatokat beépítik az uniós jogba a nemrégiben a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság és a Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) keretében elfogadott szabályozási keretrendszer fennmaradó elemeit. Ennek értelmében szigorúbb szabályok vonatkoznak majd a kockázatkezelésre, a tőkeáttétel szintjére és a nettó stabil finanszírozási ráta (NSFR) betartására is.
A javaslatban szerepelnek még a kkv-hitelezést és az infrastrukturális projektek finanszírozását elősegítő intézkedések és a kisebb bankok adminisztratív terheinek csökkentését célzó lépések is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve