A lengyel bányászok azt követelik az országot kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártjától, hogy vessen véget az orosz szén importjának, és választási ígéretének megfelelően az lengyel hőerőművekben hazai szenet égessenek el - írta a gazeta.pl. A bányászok szakszervezete emlékeztet arra, hogy mielőtt a PiS hatalomra került, Jaroslaw Kaczynski pártelnök bírálta az importot, mint mondta: "Lengyelország több szenet vesz, mint amennyit elad".
Az elkeseredett szénbányászok azzal fenyegetőznek, hogy úttorlaszokat fognak építeni a határokon, hogy kikényszerítsék az import leállítását. A hazai bányákban egyre rosszabb a helyzet: egy hónapon belül elfogyhatnak azok a tárolóhelyek, amelyeken a kibányászott, de eladhatatlan szenet felhalmozzák. A Boleslaw Smialy bányában például közel 120 ezer tonna szén hever a lerakókban, mivel a hazai erőművek nem veszik át a lengyel szenet.
Az egyik ellenzéki parlamenti képviselő feltette a kérdést a kormánynak, hogy mennyi nyersanyagot visznek be Lengyelországba Oroszországból. A válaszból kiderült, hogy a PiS-kormány hatalomra kerülése óta 36 millió tonna szenet importáltak. A bányászszakszervezet Mateusz Morawiecki kormányfőnek írt levelében követeli, hogy a kormány lépjen közbe ebben az ügyben. Elfogadhatatlannak tartják, hogy éppen az állami vállalatok importálják az orosz szenet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve