Szerbiában a diákok az RTS közszolgálati televízió csatornáin keresztül kísérhetik figyelemmel a távoktatást. Az új oktatási modell nem befolyásolja a nyolcadikosok záróvizsgáját, azaz a kisérettségit megtartják, azonban az egyetemi vizsgákat és a felvételi vizsgákat későbbi időpontra halasztják - adott tájékoztatást Mladen Sarcevic oktatási miniszter a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint.
Az úgynevezett szummatív értékelésre akkor kerül sor, miután a diákok visszaültek az iskolapadokba, és tesztekkel elvégezték a tudásfelmérést. Az osztályzásban szerepet játszanak majd a digitális tankönyvek is, amelyek tartalmazzák a kérdéseket és válaszokat is, így a tanulók önmagukat is értékelhetik. Az osztályzás másik módja, a segédanyag felhasználásával történik, ezt a szülők juttatják vissza az iskolákba az elektronikus napló segítségével.
Nebojsa Stefanovic belügyminiszter közölte, hogy március 17-től nem nyitnak ki az állami hivatalok tolóablakai, így akinek valamilyen személyes dokumentuma lejárt vagy lejár a napokban, az nem tud újat igényelni. Amíg tart ez a helyzet, addig a lejárt személyes okmányok is érvényesek az országon belül. Ugyanettől a naptól kezdve szünetel az autók regisztrációja, vagyis nem fogadják a kérelmeket, nem adnak ki matricát és új rendszámtáblákat. Így amíg a szükségállapot van érvényben, addig lejárt forgalmival is lehet közlekedni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve