Miután süket fülekre találtak a kéréseik a szerbiai gazdák március végén több helyről is tiltakozó felvonulást szerveznek, amelynek úti célja a szerbiai köztársasági elnöki hivatal belgrádi épülete - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó, Dragan Kleutra, a Bánáti Gazdák Szövetségének elnökére hivatkozva.
Több mint egy hét telt el azóta, hogy levelet küldtek Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek és Ana Brnabić kormányfőnek, amelyben megismételték korábbi kéréseiket, és kérték, hogy a búza, a kukorica, a liszt, és az egyéb mezőgazdasági termékek kiviteli tilalmát oldja fel az állam, ám ezekre a kérésekre senki sem reagált eddig. Emiatt kénytelenek radikális tiltakozást kezdeményezni.
A mezőgazdasági termelők korábban a hektáronkénti támogatások 4000 dinárról 200 euróra emelését, valamint a gázolaj jövedéki adójának eltörlését, továbbá a fagyasztott hús, az élő marha és a tejpor behozatalának szigorúbb ellenőrzését kérelmezték. Ezek mellett most már azt akarják, hogy engedélyezzék nekik a kannákba való korlátlan üzemanyagtöltést, valamint, hogy a kormány mielőbb oldja fel a mezőgazdasági termékek kiviteli tilalmát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve