Nebojsa Ladevic, a Szerbiai Klinikai Központ Aneszteziológiai Központjának igazgatója kijelentette, hogy itt az ideje áttörést elérni a koronavírus elleni küzdelemben - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. A bölcs doktornő azt is elárulta, hogyan kellene ezt csinálni. Szerinte ez akkor lehetséges, ha csak azok hagyhatják el otthonukat, akik hajlandók felvenni a vakcinát.
"Megérett az idő erre, így csökkenthetnénk a fertőzöttek számát, közben pedig növelnénk azokét, akik beoltatják magukat" - fejtegette kevéssé gondolva bele abba, mit is javasol. Az igazgató szerint a kórházak lassan megtelnek, az ott dolgozó orvosok pedig kimerültek, mert gyakorlatilag egy éve szünet nélkül dolgoznak.
Kapcsolódó
Ha ez így folytatódik, akkor egyre több egészségügyi intézménynek kell ismét covidkórházzá válnia. Az emberi jogokat láthatóan lazán kezelő orvos-igazgató úgy véli, hogy a koronabulik szervezőit a covidkórházakban betegszállítóként, vagy fizikai munkásként kellene alkalmazni, hogy betekintést nyerjenek az ott folyó munkába.
Arra a kérdésre, hogy egyetért-e Predrag Konnal, Branislav Tiodorovictyal a szerbiai válságstáb ismert szakértőivel, illetve azokkal az epidemiológusokkal, akik teljes zárást követelnek azt mondta, hogy igen, mert valamilyen módon meg kell gátolni az emberek közötti kontaktust, ha csökkenteni akarjuk a fertőzöttek számát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve