A határ csillagos ég, amennyiben ma lakodalmat szervezne Szerbiában, de településenként eltérőek a költségek - derül ki a vajdasági Szabad Magyar Szó körképéből, ami a helyi sajtó tudósításai alapján készült. Ebből kiderül, hogy Szabadkán egy százötven fős lakodalom összesen 15 ezer euróba (hatmillió forint) is belekerülhet.
Az észak-bácskai városban a templomi esküvő 1500 dinárba (5200 forint) kerül, a gyertyát, poharat vinni kell magunkkal. Ami a polgári esküvőt illeti, az a szabadkai Városháza sárga termében teljesen ingyenes, míg a díszterem bérlése 5301 dinárba (17 ezer forint) kerül. Amennyiben élő zenei kíséretet is szeretne az ifjú pár, az 1032 dinár, míg a terepi kivonulás 19 ezer (65 ezer forint) dinárba kerül.
A násznép nagysága a döntő
Az, hogy a lakodalom mennyibe kerül majd, nagyon sok mindentől függ, de a leginkább a vendégek száma határozza meg a végösszeget. A szabadkai lakodalmas termek fejenként 20 és 25 euró (8-10 ezer forint) közötti összeget kérnek a vendégekért, a legdrágábbnak a tanyák, és villák számítanak, ahol 60 euró (24 ezer forint) egy vendég ellátása, míg egyes borászatoknál akár 140 euróba is kerülhet egy “szék”.
A zene sem olcsó: habár tamburazenekart már 500 euróért (200 ezer forint) is találni, az együttesek átlagára Szerbia szerte 2000 és 2500 euró között mozog, de magyar lakodalmast 1000 euróért is találni. A torta is a vendégek számától függ. Egy 170 szeletes alkotás 360 euróba kerül, de aki díszesebbet szeretne, ennél is többet kell fizetnie.
Nem lehet olcsóbban megúszni
Nagy kiadás az esküvői fotós és az operatőr is, aki videoanyagot készít a mulatságról. Mindezért 400 és 1000 euró közötti összeget kell fizetni. Mindez azonban még nem minden, hiszen nagyon sok pénz elmegy a díszítésre, a terem és az autó esetében is, az esküvői csokor sem olcsó, s ha speciális hatást szeretnénk az első tánc lejtésekor, azért akár 3000 eurót (1,2 millió forint) is elkérnek.
A meghívók darabja 40, de 240 dinárba is kerülhet. Hasonló a helyzet Újvidéken is. Az esküvői ruha bérlése 200 és 600 euró is lehet, a cipő 300-500 euró között mozog, míg a smink és frizura is 100-200 euróba kerül. A legolcsóbb jegygyűrű 300 euró. Újvidéken népszerű a tűzijáték, amiért 200-tól 500 eurót kell fizetni. Amennyiben nem szeretnénk egyedül bíbelődni a szervezéssel, Újvidéken felkérhetünk egy szervezőt is, aki vendégtől függően átlagban 300 eurót kér el egy lakodalom megszervezéséért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve