A legalacsonyabb megélhetéshez szükséges bérek Európában címmel indított projektet a tavalyi év folyamán a szerbiai Emancipációs Politikáért Központ kutatóintézet - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. A cél az volt, hogy bemutassa a reális költségeket az európai országokban és egyben rámutasson a hatalmas különbségre, ami a hivatalos minimálbér és a reális költségek között.
A különbség pedig valóban hatalmas, hiszen Európa ezen régiójában a minimálbér mindössze a költségek negyedét fedk, vagyis a negyedét annak, ami az alapvető élethez kellene egy munkásnak és családjának.
A helyzet majdnem olyan rossz, mint volt
A központ 2018-as felmérésre azt mutatta, hogy a megélhetéshez 98 030 dinár kellene, míg a minimálbér ennek mindössze 25 százaléka volt. A 2021-es költségek alapján most frissítették ezeket az adatokat, amelyekből kiderült, hogy a megélhetéshez jelenleg 114 752 dinárra (395 ezer forint) van szükség, ez pedig azt jelenti, hogy jelenleg a minimálbér ennek 28 százalékát fedi.
Az élethez szükséges bér alapvető emberi jog. Annak minden esetben fednie kellene a szükséges élelmiszerre, ruházkodásra, közlekedésre, kommunikációra, kommunális szolgáltatásokra, oktatásra, kultúrára, egészségügyi ellátásra, tisztálkodásra, pihenésre szánt költségeket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve