Az államot beperelő és az ügyvédi irodákkal együttműködő nyugdíjas egyesületek becslése szerint eddig ötvenezer pert kezdeményeztek az állammal szemben a nyugdíjak törvénytelen lecsökkentése miatt - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Egy az állami kiadások lefaragását szolgáló törvénnyel 2014-ben több mint 700 ezer személy nyugdíját csökkentették tíz százalékkal. Ezt 2018 őszén eltörölték, így helyre álltak a korábbi nyugdíjak, ám négy év alatt jókora veszteség érte a nyugdíjasokat.
Zorica Trsic, a Szerbiai Nyugdíjasok Egyesült Szakszervezetének az ügyvédje a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a perekkel nem a nyugdíjcsökkentésről szóló törvényben foglaltakat kifogásolják, hanem azt, hogy a nyugdíjak egy részét a Köztársasági Nyugdíj Alap döntése nélkül csökkentette a kormány.
Kapcsolódó
A Szerbiai Nyugdíjasok Egyesült Szakszervezete díjmentesen képviseli a nyugdíjasokat, csak a bírósági illetékeket kell kifizetni, ami 3000 és 13 ezer dinár közé (8-35 ezer forint) eshet. Az ügyvédnő szerint az érintettek főként az illetékek kifizetése miatt nem kezdeményezték eddig a bírósági eljárást - a kisnyugdíjasok a 3000 dinár kifizetését sem tudják megengedni maguknak.
A nyugdíjasok mellett az időközben elhunyt nyugdíjasok örökösei is bírósági eljárást kezdeményezhetnek. Ők az örökösödési eljárás során született végzésbe iktathatják be erre szóló jogaikat, s ez által kártérítési keresetet indíthatnak az állammal szemben. A becslések szerint eddig mintegy 150 ezer érintett nyugdíjas hunyt el, akiknek lecsökkentették a nyugdíját, s az örökösöknek fogalmuk sem volt, hogy joguk van a kártérítésre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve