A javaslat szerint a költségvetés hiánya jövőre 22,8 milliárd dinárt (62 milliárd forint) tesz majd ki, ami rekordalacsonynak számít. A 2018-as tervezett deficit 28,4 milliárd dinár (77,25 milliárd forint) volt.
A közlemény szerint a költségvetés reális, kiegyensúlyozott és nagy hangsúlyt kapnak benne a fejlesztések, valamint az állampolgárok életminőségének a javítása, a nagyberuházások, valamint a gazdaság további növekedése.
Kapcsolódó
Sinisa Mali pénzügyminiszter kijelentette, hogy a költségvetési terv kidolgozásakor az állam a gazdasági szereplők észrevételeit és javaslatait is meghallgatta. A 2019-es költségvetésben helyet kapott a nyugdíjak emelése, valamint a közszférában dolgozók béreinek a növelése is. Emellett mintegy 220 milliárd dinárt (598,4 milliárd forint) fordítanak nagyberuházásokra, például hidak és alagutak kiépítésére.
A következő évi költségvetés tervének kialakításakor figyelembe vették, hogy 2018 első kilenc hónapjában a bruttó hazai termék 4,5 százalékkal nőtt, a munkanélküliség pedig 12 százalék alá esett. A pénzügyminiszter arra is emlékeztetett, hogy az államadósság már csak a GDP 56 százalékát teszi ki, ami jelentős csökkenésnek számít, hiszen néhány éve még 80 százalékos volt.
A költségvetésről szóló törvény a jövő héten kerülhet a szerbiai képviselőház elé.
Fontos célja Szerbiának, hogy minél előbb csatlakozzon az Európai Unióhoz, de a folyamatban egyelőre rosszul állnak - részletes cikkünket erről ide kattintva olvashatja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve