Mariano Rajoy egy konzervatív agytröszt tanácskozását záró előadásában hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben nincs más választásuk, kénytelenek újabb "kellemetlen" döntéseket hozni. Jelentős strukturális reformokat hagynak jóvá még júliusban, majd az év későbbi részében, köztük az oktatási rendszer átalakítását.
A miniszterelnök szerdán tart beszédet a parlamentben, és a várakozások szerint nemcsak a spanyol bankok szanálását célzó, 100 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomagot ismerteti, hanem felvázolja a költségvetési hiány csökkentésére irányuló új elképzeléseket is. Utóbbiak között szerepel az általános forgalmi adó emelése, valamint a közalkalmazottak juttatásainak további megnyirbálása is. A helyi sajtó értesülései szerint a kormány további több tízmilliárd euró megtakarítására készül.
A spanyol deficit tavaly a hazai össztermék 8,9 százalékára rúgott, ezt kell idén 5,3 százalékra lefaragnia Madridnak. Eddig több mint 40 milliárd eurós megszorításról döntöttek a központi, illetve az autonóm régiók kormányai, ám ez a recesszió és a tervezett adóbevételek elmaradása miatt nem elég a hiánycél tartásához.
A nemzetközi pénzpiacokon a héten tovább erősödött a nyugtalanság a spanyol helyzet miatt. A tízéves spanyol államkötvények hozama pénteken már a veszélyesnek tekintett 7 százalékos szint közelébe, 6,95 százalékra emelkedett, és a spanyol államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási cseretranzakciók árazása 563 bázisponton zárt a londoni kereskedésben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve