Moammer Kadhafi líbiai vezető megmaradt hívei támadást intéztek a főváros repülőtere ellen, hallgatva vezérükre, aki arra biztatja őket, hogy "tisztítsák meg a patkányoktól Tripolit". Legkevesebb négy repülőgépet, köztük egy Airbus A330-as utasszállítót szitává lőttek - idézi az Al Arabija televízió értesülését a Bloomberg. A felkelők jelentése szerint több stratégiai jelentőségű objektumot elfoglaltak a város körül, köztük egy fegyverraktárat, ahonnan ellenfeleik tankjai korábban harcba indultak ellenük. Elemzők szerint ahogy Kadhafi erői szétolvadnak, megmaradó csoportjaik elszigetelt célpontokat - repülőtereket, olaj- és gázlétesítményeket - fognak támadni, bármit megtesznek, amivel alááshatják az új kormány hatalmát.
A felkelők vezetői eközben azon dolgoznak, hogy a zárolt líbiai vagyonból forrásokhoz jussanak az alapvető kiadások fedezésére, köztük élelmiszerek, gyógyszerek vásárlására. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megengedte az amerikai kormánynak, hogy felszabadítson 1,5 milliárd dollárt az USA-ban befagyasztott 30 milliárd dollárnyi líbiai vagyonból, Olaszország 350 millió eurót (504 millió dollár) kínált fel, Németország 140 millió dollárt ad át az országban jegelt 7,3 milliárd euróból (10,5 milliárd dollár).
A líbiai olajexport júliusban napi 100 ezer hordóra csökkent a polgárháború előtti 1,6 millió hordóról. Az olasz Eni olajtársaság, a legnagyobb külföldi befektető Líbiában, benzint és gázolajat szállít az ideiglenes nemzeti tanácsnak, amiért cserébe később nyersolajat kap - jelentette be tegnap Paolo Scaroni, a vállalat vezérigazgatója
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve