A szlovákiai RegioJet közlekedési társaság utasainak kötelező szájmaszkkal, kendővel, vagy sállal eltakarni a szájukat és az orrukat, ha fel akarnak szállni a cég járműveire. Emellett arra kérnek mindenkit, fontolja meg, tényleg feltétlenül szükséges-e vonatra szállnia - írta a pozsonyi Új Szó.
A közlemény szerint a személyzetet védőkesztyűkkel, illetve fokozatosan védőmaszkokkal látják el. A védőüveggel nem rendelkező jegyárusító helyeket bezárták. Jelenleg csak a pozsonyi főállomáson, valamint a komáromi és a dunaszerdahelyi állomáson lehet menetjegyet váltani. Amennyiben az adott állomáson a jegyárusító hely zárva van, az utasok a vonaton vásárolhatnak felármentes menetjegyet.
A magyarországi Volánbusz tájékoztatása szerint az országos, elővárosi és regionális forgalomban közlekedő járatokon a bérletesek a hátsó ajtókat vehetik igénybe, az első ajtón csak azok szállhatnak fel, akiknek menetjegyet kell váltaniuk - adta hírül az MTI. A csomagokat az utasoknak kell elhelyezniük a csomagtartóban.
A budapesti Népliget autóbusz-pályaudvaron működő Utazási Centrum kivételével az autóbusz-állomásokon működő menetrendi információs pontok zárva tartana. A pénztárakban és járatokon a 2019/2020-as tanév első féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat március 31. után is elfogadják, a diákigazolványt helyettesítő igazolást eredeti aláírás és pecsét nélkül is érvényesnek tekintik. A menetrend egyelőre változatlan.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve