Szeptember 1-től az új gépjárműmodellek csak akkor közlekedhetnek az európai utakon, ha megfeleltek a valós vezetési feltételek mellett végzett új és megbízhatóbb kibocsátási vizsgálatokon, csakúgy mint egy továbbfejlesztett laboratóriumi vizsgálaton - adta hírül az Európai Bizottság.
Az új kibocsátási vizsgálatok megbízhatóbb eredményekhez vezetnek, és hozzájárulnak az új személygépkocsik teljesítményébe vetett bizalom helyreállításához. Kiterjednek az összes kibocsátásra, ideértve a szén-dioxidot, nitrogén-oxidot, szálló port és egyéb légszennyező anyagokat. (Itt a várt ítélet! Börtönbe küldik az autógyártókat)
Kapcsolódó
Mindkét vizsgálat 2017 szeptemberétől lesz kötelező az új személygépjármű-modellek esetében, majd 2018-2019-ben fokozatosan az összes új személygépkocsira vonatkozóan.
A Bizottság 2016. januári rendeletjavaslata elfogadását követően biztosítani fogja a járművizsgálatok függetlenségét és minőségük javulását, a már forgalomban lévő autók felügyeletének szigorítását, valamint bevezeti a rendszerbe az uniós felügyeletet.
A tagállamoknak több szennyezőanyag, többek között a nitrogén-dioxid tekintetében be kell tartaniuk a szennyezési határértékeket, és levegőminőségi terveket kell készíteniük azon zónákra vagy agglomerációkra vonatkozóan, ahol a határértékeket túllépik.
Ezzel párhuzamosan a Bizottság szorosan figyelemmel kíséri a már forgalomban lévő szennyező gépkocsikra irányuló tagállami erőfeszítéseket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve