Ezt a vasárnap Brüsszelben tartandó euróövezeti csúcstalálkozón kívánják elhatározni, miként az a tanácskozás kiszivárgott záródokumentum-tervezetéből kiderül. A szövegtervezet szerint a közös pénzzel fizető országok állam-, illetve kormányfőinek kötelezettségvállalása arra vonatkozna, hogy a fent említett korlátokat 2012 végéig, "lehetőség szerint alkotmányos szinten" tennék a nemzeti jogrendszerük részévé. Az eurózóna csúcstalálkozója vasárnap délutántól estig tart majd. Előzőleg a nap folyamán a 27 EU-ország tart csúcsértekezletet Brüsszelben.
Az unióban már 1999 óta érvényben vannak azok a szabályok, amelyek szerint a tagországoknak törekedniük kell a kiegyensúlyozott költségvetésre, a hiány visszaszorítására, és elvben szankcióval is sújthatók azok a tagállamok, amelyek nem ennek szellemében alakítják pénzügyeiket. Az előírások érvényesítési mechanizmusa azonban mindeddig hiányzott, és szankciókat nem alkalmaztak.
A vasárnapi euróövezeti csúcson elfogadandó záróokmány a tervezet szerint kimondaná azt is: egyszeri, más esetekben nem alkalmazandó eljárásmód lenne az, hogy az eladósodott Görögország második pénzügyi mentőcsomagjának összeállításakor bevonják a folyamatba a magánszektorbeli befektetőket is. Ezzel a 17 euróövezeti ország véget akarna vetni azoknak a spekulációknak, miszerint a másik két, szintén rendkívüli pénzügyi támogatásban részesülő euróövezeti ország - Írország és Portugália - ugyancsak reménykedhetne abban, hogy a magánbefektetőket is bevonják az adósságrendezésbe.
A 27 EU-ország csúcstalálkozójának egyik leginkább kézzel fogható eredménye az előzetes várakozások szerint az lesz, hogy megállapodnak az euróválság nyomán nehéz helyzetbe került bankok feltőkésítésében. Uniós források csütörtöki közlése szerint a tagállamok egyetérteni látszanak abban, hogy ehhez - vagyis a piaci bizalom helyreállításához - mintegy 90-100 milliárd euróra lesz szükség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve