Szombaton több brit lap is arról számolt be, hogy pénteken elhangozhatott valamilyen ígéret magyar részről, hogy az Orbán-kormány elintézi Boris Johnsonnak, hogy október 31-én Nagy-Britannia tényleg kiléphessen az EU-ból - a brit parlament akarata ellenére is - írta a 444.hu.
Ha a brit kormány a parlament miatt rákényszerül a kilépés halasztásáról szóló kérelem benyújtására, akkor ezt az EU-tagállamainak is jóvá kell hagyniuk, és minden országnak vétójoga van. A brit lapok a magyar vétó lehetőségét arra alapozzák, hogy Szijjártó Péter és a londoni magyar követ, Szalay-Bobrovniczky Kristóf részt vehettek a Johnson-kormány péntek reggeli rendkívüli ülésén, legalábbis egy fotón látszanak, illetve az Express című lap szerint egy video is megjelent arról, amint a magyar diplomaták péntek reggel távoznak a brit kormányzati hivatalból - írta a 444.hu.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön még azt mondta az MTI-nek, hogy a brexit-halasztás megvétózásáról nem érkezett megkeresés a magyar kormányhoz. A hír szombaton jelent meg a kormany.hu oldalon.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Boris Johnson brit miniszterelnök a brexitről döntő népszavazáson kifejezett népakaratot igyekszik teljesíteni, és ezért őt nem támadni kellene, hanem inkább tiszteletet érdemel. Szijjártó szerint Magyarország igazságtalannak tartja azokat a támadásokat, amelyek a nemzetközi sajtó részéről érik a brit kormányfőt. Magyarország érdeke az, hogy minden olyan körülményt kiszűrjön, amely a későbbi együttműködést nehezítené - tette hozzá.
Szijjártó Péter a londoni látogatásán harmincnál több vállalatvezetővel is találkozott, és a velük folytatott tárgyalás alapján megállapítható, hogy a brit befektetők nagyon elégedettek a magyarországi beruházási környezettel, értékelik, hogy Magyarországon Európa legalacsonyabb adóit kell fizetni, és azt a gazdaságpolitikai fókuszváltást is, amelyet Magyarország a beruházás-ösztönzés, a bürokrácia visszaszorítása terén, további adócsökkentések formájában végrehajtott - közölte a miniszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve