Jelenleg a hazai gáztárolók töltöttsége 44,1 százalék, a betárolt mennyiség az éves fogyasztás 25,5 százaléka - mondta Szijjártó Péter külügyminiszer az Indexnek adott interjújában.
Az unió október elsejéig elvárja, hogy a tagállamok a gáztárolók töltöttségét vigyék fel 35 százalékra. Jelenleg naponta 30 millió köbméter földgáz érkezik Magyarországra, ebből 16 és fél millió a déli útvonalon.
Orbán Viktor miniszterelnök megbízta a minisztert az eddigiek mellett még 732 millió köbméter földgáz beszerzésével a piacról, ehhez a kormányzat előteremtette a szükséges forrásokat.
A kormány felajánlja Budapestet
A külügyminiszter szerint a Nyugathoz tartozó országok hoztak már elég szankciós döntést, most már inkább arra kellene fókuszálni a Nyugatnak, hogy miként lehetne mielőbb tűzszünetet elérni, idővel pedig békét kötni. Ugyanakkor úgy látja, nem valószínű, hogy az ukrajnai háború rövid időn belül véget érne.
Szavai szerint a magyar kormány tarja magát ahhoz, amit korábban ajánlott: ha helyszín kell a béketárgyalásokhoz, akkor erre a magyar vezetés nyitott.
Az USA és az EU
Budapest az amerikai válaszlépés tudatában döntött a globális társasági minimumadó uniós megvétózásáról. Antony Blinken amerikai külügyminiszter ugyanis személyesen jelezte magyar kollégájának, hogy ha Magyarország nem támogatja a globális minimumadót, akkor az USA felmondja a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást.
Az uniós támogatások átutalásával kapcsolatban a külügyminiszter szerint, lehet, hogy az EU zsarolni akarja a magyar kormányt. Válaszoltak az uniós felvetésekre, olyan válaszokkal, amelyekről úgy gondolják, kielégítik azokat a kívánalmakat, amelyeket a magyar vezetéssel szemben az EU-ban megfogalmaztak. Ha ezek után sem mennek bele, hogy a magyar fél hozzájusson a forrásokhoz, akkor egyértelműen leleplezik magukat és kiderül a politikai zsarolás velünk szemben - fogalmazott Szijjártó Péter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve