Nagy-Britannia és Magyarország közös törekvése Európa energiabiztonságának erősítése, amit elsősorban az energiaforrások diverzifikálásával szeretnének elérni - közölte Szijjártó Péter, aki közös érdeknek nevezte, hogy minél több európai gázszállítási beruházás valósuljon meg a következő időszakban. Az államtitkár csütörtökön tárgyalt Edward Davey brit energia- és klímaügyi miniszterrel, Michael Fallon gazdaságfejlesztési államtitkárral, Nick Baird fejlesztési ügynökségi vezérigazgatóval és a közelmúltban megalapított brit-magyar kereskedelmi kamara vezetőivel.
Szijjártó rámutatott arra is, hogy mindkét országban nagy hangsúlyt kap a nukleáris energia és az azzal összefüggő fejlesztések, ezért londoni tárgyalópartnereivel abban állapodtak meg, hogy a tapasztalatok cseréjével segítik egymást a beruházások előkészítése során.
Európában több ország is kételyeket fogalmaz meg az atomenergiával kapcsolatban, ezért is kiemelten fontos, hogy Magyarország szövetségesre talál Nagy-Britanniában akkor, amikor a nukleáris energia felhasználásának növeléséről gondolkodik - hangsúlyozta az államtitkár.
Az üzletfejlesztésre rátérve közölte: a brit és a magyar kormány egy közös gazdaságpolitikai irányvonalat követ, hiszen mindkét kabinet csökkenti a cégek terheit, és segíti saját országa kis- és középvállalkozásait (kkv). Ezért megállapodtak, hogy támogatják a kkv-k szerepvállalását egymás piacain, valamint a magyar és a brit vállalkozások sikeres, harmadik piaci együttműködését és közös fellépését.
Ezzel összefüggésben Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a magyar vállalatok komoly tapasztalatokkal rendelkeznek például a Kaukázus térségében és a volt szovjet köztársaságokkal való kereskedelmi kapcsolatok területén, míg a britek Dél-Amerika és a Közel-Kelet esetében mondhatják el ugyanezt.
Végül megegyeztek abban is: elősegítik, hogy azok a magyar kkv-k, amelyek Magyarországon működő brit cégek beszállítói, bekerülhessenek a brit nagyvállalatok nemzetközi globális beszerzési programjaiba - ismertette Szijjártó Péter.
A megbeszéléseken egyetértettek abban, hogy a költségvetési fegyelem és az adósságcsökkentés útjáról nem szabad letérni, továbbá elmondta tárgyalópartnereinek, hogy "Magyarország európai sikertörténetté fog válni az idei évben".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve