A Globális Jövő Tanácsa 35 szekcióban tart üléseket, amelyeken előadások hangzanak el, és vita folyik. A tanácsba meghívásos alapon kerülnek be a tagok egy-egy évre. Szijjártó Pétert az Európa regionális jövőjéről szóló szekcióba hívták meg a 2018-19-es időszakra. A szekció hétfői dubaji tanácskozásán - amelynek témája Európa és Oroszország együttműködési lehetőségei voltak - előadást tartott a magyar miniszteren kívül Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter és Makszim Oreskin orosz gazdaságfejlesztési miniszter, valamint részt vett rajta több orosz kormányzó.
Szijjártó Péter azt mondta, a világgazdaság most rendkívül gyors és mélyreható változáson megy át, a világkereskedelemben háború látszik kirajzolódni. Emlékeztetett arra, hogy korábban az Európai Unió vezetői egy Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó kereskedelmi térség létrehozásáért szálltak síkra. "Az lenne a jó, ha visszatérnénk ehhez a koncepcióhoz" - magyarázta.
"Azonban látni kell, hogy ma ettől nagyon messze vagyunk. Oroszország és Európa gazdasági, kereskedelmi együttműködése egyelőre rendkívül rossz irányba megy. Azt el kell ismerni, hogy van jelentős orosz-európai gazdasági együttműködés, de az egy kettős mércén alapul, ugyanis a nagy nyugat-európai országok vállalatai felszín alatt óriási üzleteket kötnek orosz vállalatokkal" - mondta.
"Mi azt gondoljuk, hogy itt kettős mércének nem lenne helye, tehát az Európai Unió és Oroszország közötti gazdasági kapcsolatokat általában kellene újjáépíteni, mert ez szolgálná az EU és valamennyi európai ország érdekeit a jelenlegi világkereskedelmi helyzetben. Európában a gazdaság technológiai színvonala rendkívül magas. Ha össze tudnánk párosítani a tőlünk keletre megtalálható nyersanyagforrásokkal, akkor Európa versenyképességét jelentős mértékben lehetne növelni. Ennek az orosz-európai együttműködésnek az újjáépítése azonban az egymás jogainak és a nemzetközi jognak a tiszteletén kell alapulnia" - jelentette ki a magyar miniszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve