A damaszkuszi vezetés ezt kiemelt feladatának tartja. "Örömmel fogadjuk az újjáépítésben azon államok segítségét, amelyek nem vettek részt a Szíria elleni agresszióban" - jelentette ki Muallem külügyminiszter az országában 2011 óta dúló polgárháborúra utalva.
"Nem hívjuk meg azokat az államokat, s nem is fogadjuk szívesen azoknak az országoknak a segítségét, amelyek feltételeket szabnak ehhez, vagy folytatják a terrorizmus támogatását" - hangsúlyozta a szíriai diplomácia vezetője. Mindemellett aláhúzta: a szíriai vezetés harca a szélsőségesekkel szemben majdnem véget ért.
Kapcsolódó
Beszédében kiemelte azt is, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya felszabadítja Szíriát az ország területén illegálisan tartózkodó minden külföldi fegyveres alakulattól. Ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy amerikai, francia és török katonai kontingensek a szíriai kormány engedélye nélkül tartózkodnak az országban - írja az atv.hu az MTI-re hivatkozva.
A szíriai kormányerők Oroszország és Irán katonai támogatásával visszaszerezték az ellenőrzést a felkelőktől az ország jelentős része fölött. A háború eddig már több mint 400 ezer életet követelt, és szíriaiak milliói kényszerültek elhagyni otthonaikat a harcok elől.
A szíriai politikai rendezés előmozdítására létrehozandó genfi alkotmányozó bizottságról azt mondta, hogy nem tűrik el a testület tevékenységébe való külső beavatkozást.
Észak-Korea is üzent az USA-nak
A szíriai diplomatát követően Ri Jongho észak-koreai külügyminiszter szólalt fel a világszervezet közgyűlése előtt. Ri Jongho annak a véleményének adott hangot, hogy a phenjani vezetéssel szemben elrendelt nemzetközi szankciók fenntartása csak tovább mélyíti a bizalmatlanságot az Egyesült Államokkal szemben.
"Az Egyesült Államokba vetett bizalom hiányában nem bízhatunk nemzetbiztonságunkban sem, és ilyen körülmények között semmiképpen sem fogjuk elsőként, s egyoldalúan lefegyverezni magunkat" - szögezte le az észak-koreai külügyminiszter az ország nukleáris arzenáljára utalva.
"Csak vágyálom, hogy a szankciók térdre kényszeríthetnek bennünket, olyanok részéről, akik nem ismernek bennünket. A büntetőintézkedések fenntartása pedig növeli bizalmatlanságunkat" - mondta Ri Jongho. Emlékeztetett, hogy Észak-Korea jó szándékának jelentős jelzéseként leállította a ballisztikusrakéta- és nukleáris teszteket, átlátható módon lebontja nukleáris kísérleti telepét, emellett ígéretet tett, hogy semmilyen körülmények között nem adja tovább atomfegyvereit és nukleáris technológiáját másoknak. Megjegyezte, eddig nem láttak megfelelő válaszlépéseket Washingtontól.
Képünk forrása: Youssef Karwashan/AFP.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve