"Ez egyenesen ellentmond az orosz elnök szeptember 12-én tett kijelentésének, és a két férfi állításának az RT-n egy nappal később sugárzott interjúban, hogy ők civilek, akik turistáskodni utaztak Salisburybe" - állapítja meg a portál, amely a The Insider Russia nevű honlappal közösen tárta fel a feltételezett elkövetők hátterét.
A Bellingcat megerősítette, hogy a két férfi valóban Alekszandr Jevgenyijevics Petrov és Ruszlan Timurovics Bosirov néven szerepel a lakcímnyilvántartásban, amelynek adatai szerint 2009-ben kaptak legutóbb - ma is érvényes - úgynevezett belső útlevelet, amely gyakorlatilag személyigazolványként szolgál, és minden 14 évesnél idősebb orosz állampolgár számára kötelező.
A nyilvántartásban szereplő Alekszandr Petrov 1979. július 13-án született Kotlaszban, útlevélszáma és fényképe azonos azzal, aki március elején Angliába utazott. A nyilvántartási adatlapok minden esetben tartalmazzák, hogy az illető korábban hol lakott, milyen dokumentumokkal rendelkezett, azokat mikor állították ki, és mikor járnak vagy jártak le. Petrov esetében viszont a 2009-ben kiállított igazolvány előttről semmilyen adat nincs feljegyezve. Az útlevelet adatlapja szerint elvileg azért kapta, mert az előző használhatatlanná vált, de a korábbi papírjának nincs nyoma a nyilvántartásban.
Mindennek tetejébe Petrov dossziéján szokatlan pecsét szerepel, amelyhez hasonlót a portál hatósági forrásai korábban sosem láttak, és a civil útleveleknél ilyet soha nem használnak. A pecsét azt az utasítást tartalmazza, hogy Petrov kartonjából semmilyen információ nem adható ki. Ugyanilyen pecsét szerepel a dossziénak azon az oldalán, ahol a férfi életrajzi adatainak kellene lenniük. Az oldal üres, és a pecsét mellett kézzel azt írták a fejlécére, hogy "Van róla levél. Sz. Sz.", A portál forrásai szerint az Sz. Sz. a szoversenno szekretno orosz szavak bevett rövidítése, ami annyit jelent: szigorúan titkos.
A Bellingcat szerint ez szintén alátámasztja azt a feltételezést, hogy az Alekszandr Petrov fedőnév. Gyanúsnak tartja a portál azt is, hogy az angliai repülőút utaslistáján ugyan szerepel Petrov nemzetközi útlevelének száma, de kartonjában nincs utalás a dokumentumra, pedig ott minden személyazonosító dokumentumnak szerepelnie kellene.
A Fontanka orosz híroldalra hivatkozva az oknyomozó portál azt is megjegyzi, hogy Petrov és Bosirov belső útlevelének sorszáma 1294-re és 1297-re végződik, ami arra utal, hogy szinte egy időben állították ki őket. A Bellingcat és a The Insider megvizsgálta a kettejük között lévő két ember kartonjait is, melyek Petrov dossziéjához hasonló furcsaságokat tartalmaznak.
Végül a lap cáfolni látszik azt is, hogy - mint maguk állították - Petrov és Bosirov régóta tervezte az utazást Salisburybe; repülőjegyeiket ugyanis az utazás előtti este, 22.00 órakor foglalták le.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve