Az Európa és Kína közötti üzleti kapcsolatok központjává válhat a szlovákiai Szenc tőszomszédságában 100 millió eurós beruházással létrehozandó kereskedelmi és gazdasági centrum - adta hírül a beruházó Ipec Group vállalatra hivatkozva pénteken a pozsonyi Új Szó szlovákiai magyar napilap.
A kínai üzleti központ létrehozásának ötlete kínai részről merült fel. A beruházás kapcsán az Ipec Group már tavaly júliusban aláírta a vonatkozó együttműködési szerződést, két kínai, Anhui tartománybeli vállalattal.
A kereskedelmi cégeket, ipari létesítményeket, lakóparkot magába foglaló kínai központ 2014 elején nyílhat meg a Pozsonyhoz közeli Szenc város logisztikai centrumának szomszédságában - olvasható a vállalat honlapján.
Az összességében 100 millió eurós nagyságrendű beruházás 17 hektáron valósulna meg, a tervezet több száz cég letelepedésével számol.
Ez lesz Kína bejárata Európába - jelentette ki a központ látványterveinek bemutatóján Ivan Èarnogurský, az Ipec Group vezetője. Hozzátette: a terveket már Kínában is bemutatták, Szlovákia pekingi nagykövetségén pedig már a projekt kínai részének irányítójáról is megállapodtak. Hozzáfűzte: Európa kínai központja egyben kulturális központ is lesz.
A központban a kínai autógyártásnak, az ottani utazási irodáknak, és a Bank of Chinának is lenne képviselete. A koncepció mintegy ötezer kínai érkezésével is számol.
Ez utóbbiról viszont megoszlanak a vélemények. Agárdy Gábor, a szenci városi képviselőtestület tagja az MTI pozsonyi irodájának elmondta: egyelőre a "kínai negyed" tervezetét még nem vitatta meg a testület. A város lakói azonban nem igazán örülnek a projektnek, tartanak a nagy számban érkező idegenektől. Hozzátette: az önkormányzat viszont nem akadályozhatja meg a beruházást, csak véleményezési joggal rendelkezik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve