"Döntés született, hogy Szlovákia ebben a tőkeemelési programban már nem vesz részt. A Szlovák Köztársaság felmentést kapott. Mi ebben a programban csak az eredeti megállapodás keretei között veszünk részt. Semmi több" - szögezte le a szlovák kormányfő. Hozzátette: Szlovákia az euróövezet egyetlen országa, amely mentességet harcolt ki magának ezen a téren.
Kérdésre válaszolva Radicová elmondta, hogy ezt elérni nem volt könnyű. "Nem volt ez könnyű. Mi azonban egyértelműen leszögeztük, hogy vannak bizonyos határaink, vannak bizonyos feltételeink, s ezt a határt egyszerűen nem lépjük át" - magyarázta Radicová. Hozzátette: úgy véli, hogy a szlovák álláspont azért talált megértésre az európai partnereknél, mert "racionális" volt.
"Szlovákia a felmentéssel nem takarít meg semmit, mert minél kevesebbet adunk Görögországnak, annál többet adunk majd másoknak. Most kisebb értékű garanciát vállaltunk, de ez azt összeg más programoknál megnő, tehát összességében nem takarítunk meg semmit" - magyarázta Miklos a helyzetet Pozsonyban.
Miklosra reagálva Radicová később azt mondta: brüsszeli kijelentése megfelel a valóságnak, mert ő Görögországról beszélt, s a görögöknek Szlovákia "valóban nem ad egy centtel sem többet".
A szlovák parlament két hete az euróövezet tagállamai közül utolsóként fogadta el az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (ESFS) kapacitásbővítését. Miután a négypárti kormánykoalícióban ezen a téren nem volt meg az egység, Radicová a szavazást összekapcsolta a kormány iránti bizalmi szavazással, ami azonban kormánya bukásához vezetett. A második kísérletkor az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) támogatta a koalíciót, s ezzel Szlovákia is jóváhagyta az EFSF kapacitásbővítését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve