"A menekültek elutasítása vallásuk alapján nyilvánvaló diszkrimináció. Szlovákiának meg kellene változtatnia álláspontját" - olvasható abban a bejegyzésben, amelyet csütörtökön közölt a Twitteren Jagland.
Az Európa Tanács főtitkára a szlovák belügyminisztérium szóvivőjének szerdai nyilatkozatára reagált. "A muszlim menekültek nem éreznék jól magukat Szlovákiában, mert országunkban nincsenek mecsetek" - indokolta a szlovák álláspontot Ivan Netík.
A brüsszeli Belga hírügynökség megjegyezte, hogy nem a szlovák belügyminisztérium szóvivője az első, aki a menekültek szelektív befogadásáról beszélt Pozsonyban. Rámutatott: Robert Fico szlovák miniszterelnök már néhány hete úgy nyilatkozott, hogy a menekültek befogadásánál Szlovákia előnyben részesítené a keresztényeket, illetve hogy a muszlimok befogadása a terrorizmus kockázatának növelésével jár Szlovákia számára.
Az ENSZ Menekültügyi Biztosának Hivatala (UNHCR) felszólította az európai országokat, hogy alkalmazzanak "befogadóbb" hozzáállást a menekültekkel szemben. A hivatal szerint ez azt jelenti, hogy a menekültek befogadásánál ne vegyék figyelembe a faji és etnika származásukat vagy vallási meggyőződésüket.
"Felszólítjuk a kormányokat, hogy komplex módon közelítsék meg a kérdést és a menekültek áttelepítésekor kiválasztásuk ne alapuljon diszkrimináción" - jelentette ki Babor Baloch, az UNHCR közép-európai szóvivője.
Annika Breithard, az Európai Bizottság szóvivője nem akarta kommentálni a menekültek befogadásával kapcsolatos szlovák álláspontot. Emlékeztetett arra, hogy az EU tagállamok számára tilos bármiféle diszkrimináció alkalmazása.
Ugyanakkor tény, hogy a menekültek esetleges szelektív befogadásával Szlovákia nem áll egyedül. Hasonló véleményeket hallani Lengyelországban, Lettországban, Litvániában és Csehországban is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve