A dokumentum szerint - amely két évig készült - Szlovénia a következő 15 évben a jelenlegi 7100 fős hivatásos és tartalékos katonákból álló állományát fokozatosan növelné, 7500 hivatásos és 1500 tartalékos katonát szeretne tartani.
Ha ezalatt nem sikerül megfelelő számú hivatásos katonát alkalmaznia, Szlovénia fontolóra veszi a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését - idézte az MTI hírét az atv.hu.
Kapcsolódó
A tervek szerint az ország 2025-re a GDP 2 százalékát költi védelmi célokra, a jelenlegi 1,01 százalék helyett.
A dokumentum arról is rendelkezik, hogy a hadseregnek képesnek kell lennie létrehozni két közepes zászlóaljat, amely majd részt vesz a NATO-missziókban. 2018-ban a 800 fős szlovén NATO-zászlóalj a harckészültségi ellenőrzés (CREVAL) során nem felelt meg az elvárásoknak, emiatt a kormány akkor felmentette a hadsereg vezérkari főnökét és helyettesét is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve