Hivatalba lépése óta először telefonon beszél majd szombaton Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel - jelentette az amerikai média, majd merősítette ezt pénteken Moszkvában a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.
A két ország viszonya Barack Obama most leköszönt elnök második ciklusa alatt a hidegháború óta nem látott mélypontra süllyedt. Washington az ukrajnai és a szíriai beavatkozás és az emberi jogok oroszországi helyzete miatt bírálta Moszkvát, emiatt szankciókat is bevezetett vele szemben.
Majd az elnökválasztás után az Egyesült Államok nyíltan azzal vádolta meg az orosz vezetőket és személyesen Vlagyimir Putyint, hogy beavatkozott a tavaly novemberi választásba, hogy ne Hillary Clinton demokrata párti jelölt, hanem Trump győzzön.
Donald Trump már a kampányában világossá tette, hogy javítani szeretné az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát. Egy interjúban arról is beszélt, hogy elképzelhetőnek tartja a szankciók egy részének megszüntetését, ha Oroszország engedményeket tesz a nukleáris leszerelés terén. Az új amerikai elnök a Twitteren nemrég azt írta: csak a hülyék gondolják azt, hogy Oroszországgal jóban lenni rossz dolog.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve