A lakossági fogyasztás Romániában az EU-s átlagnál jóval nagyobb arányban nőtt - írja a Maszol. A kiskereskedelmi forgalom 11,3 százalékkal nőtt 2021-ben, ami az egyik legnagyobb érték Európában, derül ki a GfK piackutató cég összehasonlító tanulmányából. Ennél nagyobb mértékben csak öt országban nőttek a kereskedők árbevételei.
A legnagyobb, 17,3 százalékos növekedés Litvániában ment végbe, majd Szlovénia és Észtország következik 15,8, illetve 12,9 százalékkal. A közép-kelet-európai térségben Románia vezet: Csehországban 10,8, Lengyelországban 7,2, Bulgáriában 7,1. Magyarországon 6,8, Szlovákiában pedig 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi árbevétel.
A legkisebb, 2,9, illetve egyszázalékos növekedés Svájcban és Németországban volt. Az Európai Unióban 6,8 százalék volt a növekedés átlagos mértéke.
A forgalom emelkedése jelentős mértékben az infláció számlájára írható, mely éves szinten megközelítette a nyolc százalékot. Ez azt jelenti, hogy mennyiségileg megegyező eladások esetén a bevétel körülbelül nyolc százalékkal nagyobb volt tavaly, mint 2020-ban.
„Az európai kiskereskedelem ismét zavaros időket él át” – olvasható a piackutató cég tanulmányában, mely szerint idén a növekvő infláció miatt idén a fogyasztás bővülésének megtorpanására lehet számítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve