Ha a 2016 óta a szerb hadsereg korszerűsítésére elköltött pénzekhez hozzáadjuk az idénre és a jövő évre előirányozott eszközöket, akkor az összeg meghaladja a két milliárd eurót - idézte a vajdasági Szabad Magyar Szó a Balkáni Biztonsági Hálózatot. Az idei honvédelmi büdzsé első ízben haladta meg az egymilliárd eurót.
A hadsereg 2016 végén fogott nagy beruházásokba, amikor Oroszország hat míg-29-es repülőgépet adományozott, ezek mellett négy, az egykori Jugoszláviából örökölt repülőgépet is felújítottak. Az állam kilenc H145M Airbus típusú helikopter vásárlására szerződött, amelynek előlegét már átutalta. A légi járművek közül ötöt a hadsereg, négyet a rendőrség kapott. 2017-ben 63,4 millió euróra nőttek a hadászati beszerzések, 2018-ban pedig 220,45 millió euróra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve