Az oroszok hamarosan beoltathatják magukat nyugati koronavírus-oltásokkal is, annak ellenére, hogy a hivatalos orosz gyógyszerfelügyelet továbbra sem fogja elismerni azokat - vette át a Kommerszant gazdasági sajtóorgánum hírét a Moscow Times. Az egészségügyi minisztérium azt javasolta, hogy a moszkvai International Medical Cluster szervezet (MIMC) egy projekt keretében kapjon engedélyt olyan vakcinák és gyógyszerek importjára, amelyek nincsenek bejegyezve Oroszországban.
A MIMC a moszkvai önkormányzat Solkovo Innovation Centerében tevékenykedik, amelyre egyedi jogszabályok érvényesek. Ezek egyike, hogy hozzáférhet az OECD tagállamaiban regisztrált gyógykészítményekhez, függetlenül azok oroszországi regisztrációjától. Ennek eredményeként a projektben részt vevő klinikákon az oroszok hozzáférhetnek majd a nyugati (Pfizer, Moderna stb.) és a kínai (Sinopharm, Sinovac ) koronavírus-oltásokhoz.
A Kommerszant szerint az ezek iránti kereslet nagy lesz, főként annak tükrében, hogy az orosz Szputnyik V koronavírus-vakcina külföldi elismertetésével gondok vannak. Várakozások szerint a kereslettel viszonylag szerény kínálat áll majd szemben. Ugyanakkor a Kommerszant nem tudott információt szerezni arról, hogy az egészségügyi tárca kezdeményezése nyomán mikor lazíthatják fel az importkorlátozásokat.
Oroszországban öt különféle koronavírus-vakcinát fejlesztettek ki, ám az oltási kampány nyomán ennek ellenére csak a felnőtt lakosság 36 százalékát sikerült beoltani - derül ki a független Gogov Monitoring Project adataiból. Ezzel egyidejűleg egyes tudósok szerint a betegségen átesettek és a beoltottak együttes aránya eléri a 60 százalékot. A nyár óta felpörögtek a fertőzések.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve