Vlagyimir Putyin orosz államfő a hivatalos bemutató előtt megtekintette az orosz hadiipar új csúcsteljesítményét, egy ötödik generációs, egy hajtóműves, könnyű harci repülőgépet, amelyet hivatalosan a MAKS-2021 nemzetközi repülési és űrrepülési szalonon mutatnak be. A kiállítást a Moszkvától 40 kilométerre lévő Zsukovszkij városában tartják – írja a CNN. A lopakodó képességekkel rendelkező gép a szerényen hangzó Checkmate (Sakk-matt) nevet kapta.
Az újdonságot az orosz állami fegyvergyártó óriás, a Rostec és a repülőgépgyártást összefogó UAC vezetői mutatták, be az orosz elnöknek. A fejlesztők szerint eredeti újdonságról van szó, ugyanis sok évtizede nem építenek Oroszországban olyan harci gépet, amelybe csak egy hajtóművet szerelnek be. A gép tudásáról annyit árultak el, hogy legnagyobb harci hatótávolsága 1500 kilométer, ami súlyához képest kiemelkedő, elődeinél rövidebb fel- és leszállópályát igényel és több mint hét tonna fegyvert vihet magával, ami rekord a kategóriájában. Az első felszállást 2023-ra, az első szállítást 2026-ra tervezik.
Az új Szuhojjal vélhetően az a legfőbb célja a fejlesztőknek, hogy jól eladható exportterméket készítsenek, amely segíti a katonai-technikai együttműködések kialakításában - véli Dmirtij Sztefanovics, a nemzetközi kapcsolatok és biztonság szakértője. Szerinte ez a termék új helyzetet teremt a hadiiparban, mivel Oroszország régóta nincs jelen a nemzetközi fegyverpiacon könnyű harci géppel. A lehetséges vevők között Indiát, Argentínát, Vietnamot és az Egyesült Arab Emírségeket sorolta fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve