A rendszer 2007 óta létezik a dél-európai országban: eleinte csak két hétre mehettek szabadságra az apák gyerekük születése után, de a lehetőség népszerűsége miatt 2017-ben megduplázták, majd 2018-ban 5 hétre növelték a kivehető időkeretet - írta a Quartz alapján az Index.hu. A tervek szerint a rendszer hamarosan tovább bővítik.
A közgazdászok azt vizsgálták, milyen hatásai vannak a programnak. Egyrészt kiderült, hogy azok a férfiak, akik kéthetes apai szabadságon voltak, nagyobb eséllyel vettek részt utána a gyerekekkel járó munkában, a partnerük pedig nagyobb eséllyel maradt a munkaerőpiacon.
Másrészt viszont az apai szabadsággal élő családoknak 7-15 százalékkal kisebb eséllyel lett újabb gyerekük később. A különbség az idővel csökken köztük és a kontrollcsoport között, de még 6 év után is kimutatható volt. Egy másik kutatásból az is kiderült, hogy a program bevezetése után a 21-40 év közötti spanyol férfiak kevesebb gyerekre vágytak, mint korábban. A kutatók mindezt azzal magyarázzák, hogy azok a férfiak, akiknek lehetősége van átélni, mekkora munkával jár a gyereknevelés, "hirtelen" már nem is akarnak annyi gyereket.
Ezzel szemben a nők viszont egy kicsit több gyereket akartak a program bevezetése után, mint korábban, hiszen ők nyertek azzal, hogy a reproduktív munka egy kicsit egyenlőbben oszlik el az anya és az apa között.
Spanyolországban idén áprilistól az eddigi ötről nyolc hétre nőtt a férfiaknak gyerekük megszületése után járó szabadság időtartama. Az előírások alapján az első két hét kivétele meghatározott, de a fennmaradó hat hetet a gyerek egy éves koráig felhasználhatja szabadságként az apa, akár megszakításokkal is. Az apasági szabadság nem ruházható át az anyára. A cél, hogy fokozatosan egyenlővé tegyék a két szülőt megillető szabadság idejét.
A jogszabály értelmében az apasági szabadság 2020-ban 12 hétre emelkedik, és 2021-re éri el az anyáknak jelenleg járó 16 hetet. Spanyolországban az apasági szabadságot tavaly is módosították, az akkori konzervatív néppárti kormány növelte négyről öt hétre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve