A perthi Murdoch Egyetem szakemberei megállapították, hogy az ausztrál sirályok (Chroicocephalus novaehollandiae) több mint 20 százaléka hordozója egyebek között az E. coli baktériumnak, amely húgyúti fertőzést és vérmérgezést is okozhat - írta a BBC News-ra hivatkozva az MTI.
A tanulmány kimutatta, hogy a sirályok ürülékében megtalálható baktériumok egy része ellenáll az olyan gyakran használt antibiotikumoknak, mint a cefalosporinok és fluorokinolonok. Az egyik mintában talált baktérium ellenáll a carbapenem nevű antibiotikumnak is, amelyet csak súlyos, nagy kockázatú fertőzés esetén alkalmaznak.
Az eredmények fényében egyre nagyobb az aggodalom, hogy az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok más állatokat és az embereket is megfertőzhetik.
A kutatók úgy vélik, hogy a madarak a hulladékok között és a szennyvízben való kutakodás során érintkeznek a baktériumokkal.
Azt hiszem, ez ébresztőül szolgál a kormányszervek és a víztisztításért és szennyvízkezelésért felelős hatóságok számára, hogy együttműködve kell megoldani a problémát - véli Sam Abraham, az egyetem munkatársa.
Az emberek a sirályok ürülékével érintkezve kerülhetnek kapcsolatba a baktériumokkal, ugyanakkor a kézmosás jelentősen csökkenti a fertőzés kockázatát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve