Először 2018-ban álltak elő azzal, hogy egy adott időszakban csak bizonyos számú turistát engednek be: ez majdnem megfelezte, 70 ezerről 40 ezerre csökkentette a napi látogatók számát, de még mindig nem jelentett tökéletes megoldást - olvasható a portálon.
Aztán mintegy négyszeresére emelték a jegyárakat, ami különösen a helyi látogatók pénztárcáját viselte meg, akik már legalább ötször voltak tanúi a drágulásnak, míg a körülbelül 200 forintos jegyár 1000 forintosra emelkedett. A hatalmas mértékű turizmus eközben helyrehozhatatlan károkat okozott a márványpadlóban, a falakban és az alapzatban is.
Harmadik megoldásként bevezették az éjszakai nyitvatartást, mely jelenleg havi öt éjszakára korlátozódik, és ennek keretében összesen 400, vagyis napi 80 látogató léphet be át a mauzóleumba.
Az új terv az, hogy a késő éjjeli órákig meghosszabbítják az épület napi nyitvatartását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve