Maassen a német kémelhárítást bízná meg az ellentámadások kivitelezésével. "Szükségesnek tartjuk, hogy ne pusztán a védelem jellemezze tevékenységünket" - mondta Maassen a hírügynökségnek Berlinben. "Képesnek kell lennünk a visszavágásra, mert ez elrettentheti a támadót a további akcióktól". A BfV elnöke nem zárta ki annak az esélyét, hogy "külföldről megpróbálják befolyásolni" az idei német választási kampány kimenetelét.
Korábban Thomas de Maiziere kereszténydemokrata belügyminiszter is keményebb fellépést sürgetett a hackerekkel szemben, akik az elmúlt hónapokban többször indítottak adathalászati céllal támadást a német pártok levelezőrendszerei ellen.
A támadásokat az APT28 néven ismert csoport követhette el, amely mögött állítólag orosz katonai és kormányzati intézmények állnak. Ezt a hackercsoportot tették felelőssé az amerikai demokrata párt levelezőrendszere elleni támadásért is. Egyes elemzők szerint a demokratáktól elhalászott, és az elnökválasztási kampány hajrájában közzétett e-mailek hozzájárulhattak Hillary Clinton demokrata elnökjelölt vereségéhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve