A tárca honlapján megjelent közlemény szerint Waszczykowski azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy az Európai Parlament szerdán elfogadott határozatában az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás előkészítését kérte Magyarországgal szemben, ahol szerinte fennáll a "jogállamiság rendszerszintű fenyegetése".
Waszczykowski a telefonbeszélgetésben hangsúlyozta: az Európai Unió alapját képező értékeket és alapelveket meg kell őrizni, és garantálni kell. "Ugyanakkor nem kevésbé fontos az, hogy minden tagállamnak joga legyen a belpolitikában az állami szuverenitás elve szerint működni" - hangsúlyozta a lengyel külügyminiszter.
"Ma nem látok semmi okot arra, hogy Magyarországot megbüntessék" - szögezte le a közlemény szerint Waszczykowski.
A Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság párt európai parlamenti képviselői - akik az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához tartoznak - szerdán a Magyarországra vonatkozó európai parlamenti határozat ellen voksoltak, ellenben az Európai Néppárthoz tartozó ellenzéki lengyel képviselők többsége megszavazta a határozatot. Az ellenzéki Lengyel Parasztpártnak ugyancsak az Európai Néppárthoz tartozó képviselői viszont tartózkodtak a szavazásnál. Marek Jurek, aki egy, a PiS-szel szövetséges jobboldali lengyel törpepárt képviseletében a lengyel kormánypárt EP-frakciójában foglal helyet, felszólalásában kiállt Magyarország mellett, és botrányosnak minősítette az EP határozatát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve