A munkacsoportok egyes definíciók tisztázása érdekében az ukrán-orosz fél közti negyedik fordulós tárgyalásokat keddig technikai szünet miatt szüneteltetik - közölte Mihajlo Podoljak Twitter-bejegyzésében.
Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök "nehéz tárgyalásoknak" nevezte azokat, de a harmadik tárgyalást követően némi remény csillant fel: az ukrán fél szerint ugyanis sikerült „bizonyos kedvező eredményeket elérni” a fehéroroszországi megbeszélések során, miközben az orosz küldöttség szerint a tárgyalások „a várakozások alatt maradtak”.
Vlagyimir Megyinszkij, az orosz küldöttség vezetője március 7-én a lengyel határ mellett fekvő Belavezsszkaja Puscsa nemzeti parkban tartott tárgyalásról úgy fogalmazott: „alatta maradt a várakozásoknak”. Sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy „legközelebb jelentősebb haladást sikerül elérni”.
Mindeközben Oroszország katonai segítséget kért az elmúlt napokban Kínától, hogy folytathassa ukrajnai invázióját. A hírek szerint Pekingtől katonai eszközöket, köztük drónokat próbáltak szerezni, valamint hogy gazdaságilag is segítsék a Vlagyimir Putyin elnök vezette államot. Ezt hétfőn mindkét fél határozottan tagadta.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve