Immár nem zárja ki egyértelműen Ukrajna iráni nagykövetsége, hogy a Ukrainian Ailrines teheráni járatának lezuhanását merénylet okozta - írja a CNN.
A több, mint 170 ember életét követelő katasztrófát az első állásfoglalás szerint hajtóműhiba okozta. A frissített állásfoglalás értelmében az első nyilatkozat nem tekinthető hivatalosnak, az eset körülményeit a hatóságok vizsgálják.
Kapcsolódó
Ezt segíti, hogy a roncsok között megtalálták a gép két feketedobozát.
Az áldozatok többsége iráni, 63 kanadai utazott a járaton, de voltak az utaslistán ukránok, svédek, németek és britek, rajtuk kívül a legénység is meghalt.
Az áldozatokkal kapcsolatos információkat az érintett országok kormányai jelenleg is vizsgálják, miközben több állam kormánya fejezte ki részvétét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve