A jelenlegi tejhiány még csak a kezdet, a helyzet egyre rosszabb lesz, mert az ágazatot tönkretették – mondják a szerbiai tejtermelők a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. Josip Mačković mérgesi farmtulajdonos szerint a tejtermelés ágazata megszűnt.
A kormány érthetetlen döntéseket hozott, amikor a korlátozta az alapvető élelmiszerek árát, közöttük a tejét is, miközben a termelési árak drasztikusan megemelkedtek. Mint elmondta, a tejtermelők olyan javaslatot tettek a feldolgozóknak és a kereskedőknek, hogy állapodjanak meg arról: miként osztoznak a profiton, ha van, ha pedig veszteséges a tejtermelés, akkor ne csak a tejtermelőkön csattanjon az ostor.
Ne az árakat korlátozzák!
Josip Mačković úgy véli, hogy a tej árának a korlátozása hibás döntés, mert Szerbiában a szociális védelemnek kellene gondoskodnia azokról, akik nem tudják megvenni a tejet, és nem kellene az államnak azokat védenie, akiknek teljesen mindegy, hogy egy liter tej 200 vagy 300 dinár.
A 2,8 százalékos zsírtartalmú tej szeptember 6-ától 128,99 dinárba (409 forint) kerül, ami azt jelenti, hogy kilenc dinárral lesz drágább a tej, mint korábban, ugyanis az eddigi hatósági ár 119,99 dinár volt. A szerb kormány arról is döntést hozott, hogy szeptember 30-ig nem lehet külföldre szállítani friss tejet és egyes tejtermékeket.
Jön a feketeleves
Dejan Trajković skorenovaci farmtulajdonos elmondása szerint a tejhiány októberben és novemberben lesz a legsúlyosabb, mert akkor nagyobb a kereslet – jelenleg Belgrádban lehet kapni, mert a legtöbb tejet oda szállítják, de más helyeken alig van tej a polcokon.
Trajković szerint a jelenlegi helyzet annak a következménye, hogy a tejgyárak „nem szokták meg azt, hogy fizetniük kell a tejért”, amelynek a felvásárlási ára most nem 50-60, hanem legalább 120 dinár kellene legyen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve