Nem függesztik fel a magánnyugdíjalapba történő befizetéseket július 1-jétől, ez csak lehetőségként merült fel a kormányzati egyeztetések során - idézte a Maszol Ion Ghizdeanut, az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) elnöke. Az erről szóló információ tévedésből került nyilvánosságra. (A magyar kormány 2011-ben gyakorlatilag államosította a kötelező magánnyugdíjpénztárak vagyonát, átutalva a befizetőknek a pénztárakban addig elért hozamukat - a szerk.)
Az információ, amely szerint 2018. július 1-je és december 31-e között a bruttó jövedelem 3,7 százalékáról 0 százalékra csökkenne a magánnyugdíjalapoknak átutalt összeg az idei évre vonatkozó törvényalkotási programban jelent meg, amelyet feltöltöttek a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztérium honlapjára. Olguþa Vasilescu munkaügyi miniszter tagadta, hogy ilyen intézkedésre készülne a kormány. A tárcavezető azt mondta, ez a CNP javaslata, a kabinet azonban nem ért egyet vele.
A CNP elnöke szerint a bizottságnál számos elemzést készítenek, a magánnyugdíjalappal kapcsolatos információk egy lehetséges forgatókönyvből kiragadott adatok. Az általa vezetett intézmény nem terjesztett elő ilyen intézkedésről szóló javaslatot, a témáról egyelőre csak tárgyalnak a CNP-n belül, végleges döntés még nem született. Még nem tudjuk, hogy javasolni fogjuk-e ezt vagy sem. Majd meglátjuk - fogalmazott.
A fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve