A megújuló energiatermelés egyik pionírjává lépett elő Dél-Ausztrália azt követően, hogy évek alatt kritikus helyzetekre utaló jelek alakultak ki a hagyományos energiaszolgáltatásban. A helyieknek elegük lett az áramkimaradásokból és az elégtelen szolgáltatásból, és sorra jelennek meg olyan megoldások, mint amilyen 2017-ben a Tesla által megépített első ipari Powerpack. A 100 megawattos akkumulátortelep 30 ezer háztartás áramszükségletét képes fedezni átmeneti ideig.
Ilyen az elsősorban a turizmusáról ismert Port Lincolnban épülő hidrogén tüzelésű kisegítő erőmű is, mely most újabb lépést tett arra, hogy 2020-ban valóban üzemszerű működésbe álljon. A The Lead Australia írta meg, hogy az intergált hidrogén- és ammónia-üzembe a Baker Hughes NovaLT gázturbináit fogja generátorként beépíteni.
Kapcsolódó
Az ausztrál hidrogéninfrastruktúra fejlesztőként ismert H2U egy éve indult el a 117,5 millió dolláros zöld technológiás projekttel, melyhez a német Thyssen Krupp is csatlakozott. Kaptak hozzá a dél-ausztrál kormány megújuló technológiai alapjából is támogatást - 4,7 millió dollár támogatás és 7,5 millió dollár hitelt, az építkezés végén pedig egy integrált erőművet állítanak majd munkába. Az új, hidrogénes technológiákat összekapcsoló üzemben épül egy 15 megawattos elektrolizáló üzem, egy 10 MW-os hidrogén üzem, ammónia-üzem, és egy 5 MW-os hidrogénüzemanyag-cella is. (Az ammónia-gyártásból - vagyis: ha a hidrogént ammónia formájában tárolják el - nagy mennyiségű zöldenergia nyerhető, a végtermék - ez a zöld ammónia - pedig ipari műtrágyaként a mezőgazdaságban, illetve az akvakultúrában értékesíthető.)
A rendszer az olcsó szél- és napenergiával végzett elektrolízisre, illetve az ebből származó hidrogén helybeni felhasználására épül, de az integrált rendszernek köszönhetően akkor is képes a hálózatra termelni kritikus időszakban (az üzemanyagcellája segítségével), amikor alacsony a szél-, vagy napenergiatermelési érték. "Lenyűgöző a platform működési rugalmassága" - magyarázta Attilio Pigneri, a H2U vezérigazgatója, mert az képes rá, hogy alacsony vagy teljesen terheletlen állapotú működésből is nagyon gyorsan fel lehessen húzni a teljes terhelésre.
Az üzem hálózatra kapcsolása után az első kereskedelmi évet már jövőre tervezik. A Port Lincoln-i létesítmény egyike annak a 21 projektnek, melyeket a dél-ausztrál kormány finanszíroz. A megújuló technológiai alapokat letevő beruházások célja, hogy e technológiák következő generációinak megjelenését felgyorsítása. A hidrogénes elképzelés mellett vannak mikrogrid alapú projektek, kiépítés alatt állnak virtuális erőművek, és más, új generációs hálózati mérőelemekre épülők is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
