Oroszország és Görögország megállapodást írt alá egy közös vállalat létrehozásáról, amelynek az lenne a feladata, hogy tovább építse a török áramlat gázvezetéket görög területen - jelentette be a szentpétervári gazdasági fórumon Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter. A folytatás a dél-európai vezeték nevet kapta a szándéknyilatkozatban, amelyet pénteken írtak alá.
A két ország azonos részesedéssel bírna a vállalkozásban. A csövek lefektetését 2016-ban kezdenék el és 2019-ben fejeznék be. A beruházáshoz a moszkvai kormány biztosítaná a pénzt, Athén a tranzitdíjból törlesztené a munka értékét. Oroszországot az állami tulajdonban lévő Vnyesekonombank (VEB) képviselné a közös vállalat- derült ki Novak szavaiból. Görög kollégája történelminek minősítette a megállapodáshoz vezető pénteki tanácskozást.
A vezeték szerinte nem csupán Görögországot és Oroszországot kötné össze, hanem az európai népeket is - idézte a politikust az orosz Szputnyik hírügynökség. Az projekttel erősíteni kívánják a stabilitást és a népek barátságát, valamint, természetesen nem utolsósorban, a békét. A gázvezeték senki ellen nem irányul Európában vagy máshol kerek e világon. Ezzel szemben az egész régió üdvét szolgálja.
Része a magyar kormány tervének
A török áramlat az Oroszországot és Bulgáriát összekötő déli áramlat helyére lépett, miután Vlagyimir Putyin orosz államfő 2014 decemberében bejelentette az utóbbi feladását. Az EU nem támogatta a déli áramlatot, mert egy kézben, a Gazprom tulajdonában lett volna a vezeték és benne susogó gáz, amit az uniós szabályozás megengedhetetlen monopóliumnak tart. Az új terv szerint Törökországba szállítanák az orosz gázt (szintén a Fekete-tenger fenekére fektetett csöveken). Így évente 63 milliárd köbméter energiahordozót juttathatnának el a török-görög határra.
Görögország, Macedónia, Magyarország, Szerbia és Törökország külügyminisztere Budapesten április elején letette a voksát országaik energetika együttműködésének megerősítése mellett, ami egyet jelentene az orosz vezeték továbbépítésével. A projekt mellett Orbán Viktor miniszterelnök is kiállt. A bolgár ellenzék bírálta a szófiai kormányt azért, hogy kimarad a projektből - a bolgárok nagy pénzt reméltek a váratlanul kimúlt déli áramlaton szállított gáz tranzitdíjából.
Még egy válságtanácskozás
Az eurózóna állam- és kormányfőinek hétfő estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően újra összeül a közös európai pénzt használó országok pénzügyminisztereinek tanácsa, az eurócsoport is - jelentette az MTI Michel Sapin francia pénzügyminiszterre hivatkozva. Sapin szerint egy ilyen csúcstalálkozót a pénzügyminisztereknek kell előkészíteniük, ezért mindenképpen össze kell hívni az eurócsoportot a tanácskozás előtt. A testület csütörtökön eredménytelenül tárgyalt Görögország finanszírozásának felújításáról.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve