A szlovák kormány módosítaná a közbeszerzési törvényt, hogy ezekben a tenderekben offshore cégek ne vehessenek részt.
Az ellenzék szerint a kormány javaslata nem old meg semmit, jóval szigorúbban kellene szabályozni az offshore vagy fantomcégek működését. Szerintük az a legfontosabb, hogy felfedjék a cégek valódi tulajdonosát, a végső kedvezményezett személyét. Emellett nemcsak a közbeszerzésekbe bekapcsolódó offshore cégeket kellene ellenőrizni, hanem minden céget, amely közpénzekkel kerül kapcsolatba, például az egészségbiztosítók tulajdonosait, az uniós támogatásokért pályázó cégeket, az állami, önkormányzati vagyon megvásárlására jelentkezőket is - írta a pozsonyi Új Szó.
A közelmúltban több olyan kirívó eset is történt, amelyek főszereplője offshore cég, és fennáll a gyanú, hogy a végső kedvezményezett olyan személy, aki jó kapcsolatokkal rendelkezett a hazai politikában, vagy maga is politikus.
Két példa. A Washington államban bejegyzett Interblue Group ügye 2008-ban került nyilvánosságra, amikor kiderült, hogy az gyanúsan olcsón vette meg Szlovákia szabad szén-dioxid-kvótáját. Tonnájáért 5,05 eurót ígért, miközben a szomszédos országok ennek duplájáért, Magyarország tonnánként több mint 13 euróért adta el saját felesleges kvótáját. A Fair-Play Szövetség szerint Szlovákiát mintegy 66-75 millió euró kár érte. Valódi tulajdonosai valószínűleg szlovákiai állampolgárok, feltehetően a környezetvédelmi minisztériumot akkor irányító Szlovák Nemzeti Párt vagy pedig a legnagyobb kormánypárt, a Smerhez köthető vállalkozók. Az ügybe két környezetvédelmi miniszter is belebukott, a végső kedvezményezettek neve azonban ma sem ismert.
Gyanús az is, hogy az elektronikus sztrádadíj rendszer tenderének nyertese a SanToll-Ibertax konzorcium lett, annak ellenére, hogy a legdrágább ajánlatot tette. Az Ibertax ugyan szlovákiai bejegyzésű, de Pozsonyban csak egy postaláda jelezte létét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve