Trump New Yorkban, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) manhattani irodájában tekinthette meg az Egyesült Államokat fenyegető veszélyekről és más biztonsági kérdésekről összeállított, titkosított információkat tartalmazó dokumentumokat, illetve hallgatta meg a szakemberek tájékoztatóját. A több mint kétórás találkozóról távozva nem volt hajlandó nyilatkozni a rá várakozó újságíróknak.
A milliárdos csak legyint
Szerdán reggel a Fox televíziónak adott interjújában Trump még kisebbíteni igyekezett a tájékoztató jelentőségét, s azt mondta, hogy nem nagyon bízik az információk hitelességében, mert szerinte az elmúlt tíz évben a titkosszolgálat téves információkat adott. Ennek példájaként azokat a félrevezető hírszerzési adatokat hozta fel, amelyek Irak 2003-as inváziójához vezettek, s bár az amerikai erők és szövetségeseik megbuktatták Szaddám Huszein diktátort, hatalmi űrt teremtettek, amelyben megjelentek az iszlám nevében fellépő terroristák.
A titkosszolgálati adatok iránti bizalmatlanságával indokolta Trump azt is, hogy a találkozóra elkísérte őt Michael Flynn nyugalmazott altábornagy, aki tanácsadója neki biztonsági kérdésekben, valamint Chris Christie New Jersey-i kormányzó.
Trump titkosszolgálati tájékoztatóját viták előzték meg, mert bár minden elnökválasztás előtt a jelölteket a titkosszolgálat ellátja bizalmas információkkal, ezúttal Trump járatlansága a világpolitikában, feltételezett oroszbarátsága, valamint szókimondó stílusa sokakban kétségeket ébresztett afelől, hogy szabad-e titkosított információkat a tudomására hozni.
Nem elégedettek
A titkosszolgálat egyik munkatársa a CNN hírtelevízióban így fogalmazott: az idei elnökválasztás különleges, mert az amerikai történelemben még nem fordult elő, hogy az egyik elnökjelöltben nem lehet megbízni, a másikról pedig az FBI igazgatója mondta ki, hogy külügyminiszterként hanyagul kezelte a titkosított információkat.
A titkosszolgálat természetesen a demokraták elnökjelöltjét, Hillary Clintont is tájékoztatja majd, ennek időpontjáról azonban még nem adtak tájékoztatást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve