Több száz elemző, rendőr és speciális műveletekre kiképzett biztonsági szakember tartózkodik már Rio de Janeiróban - ezt az NBC televízió adta hírül titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva. Rajtuk kívül kéttucatnyi haditengerész és kommandós utazott Brazíliába, ahol szorosan együttműködnek a brazil szövetségi rendőrséggel és a haditengerészettel.
Közben az Egyesült Államokban katonai egységek állnak készenlétben arra az esetre, ha mentőakcióra vagy terrorelhárító beavatkozásra lenne szükség.
Az NBC által idézett titkosszolgálati jelentés szerint az Egyesült Államok valamennyi hírszerző szervezete - szám szerint tizenhét - készültségben van. A fegyveres szervezetek, kémműholdak, elektronikus lehallgatók figyelik a Brazíliában vetélkedő több mint tízezer sportolót és a terroristák közösségi oldalait egyaránt. Emellett az Egyesült Államok felajánlotta, hogy részt vesz a számítógépes rendszerek védelmében is.
Az amerikai hírszerző szervezetek szorosan együttműködnek brazil kollégáikkal a potenciális veszélyek azonosításában és elhárításában - nyilatkozta péntek reggel Richard Kolko, a hírszerzés vezetőjének, James Clappernek a szóvivője. Kolko hangsúlyozta azt is, a brazil hírszerzéssel 2001. szeptember 11-e óta kiváló az együttműködés, az amerikaiak véleménye szerint brazil kollégáik kiválóan felkészült szakemberek.
Amerikai hírszerzési források szerint egyébként nincs információ arról, hogy bármely terrorcsoport akcióra készülne Brazíliában.
A brazil hatóságok két héttel ezelőtt mintegy tucatnyi riói lakost tartóztattak le azzal a váddal, hogy kapcsolataik vannak az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel. A brazil igazságügyi miniszter "amatőröknek" nevezte őket, ugyanakkor megjegyezte, hogy az őrizetbe vett gyanúsítottak az olimpia ideje alatt elkövetett esetleges támadásokról beszéltek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve