Az amerikai kormányzat végül úgy döntött, hogy nem segíti a puccsistákat, és a tervezés meg is rekedt - idézi a lapot a portál. Ugyanakkor a Trump-kormányzat döntése, hogy több alkalommal is találkozzanak zendülő venezuelai katonatisztekkel, politikailag még visszaüthet. Mert ugyan a legtöbb dél-amerikai vezető egyetért abban, hogy Maduro egy autoriter elnök, aki gazdasági összeomlásba vezette az országát, és a menekülő venezuelaiak tömegei sok politikai feszültséget is szülnek a szomszédos országokban, ugyanakkor a titokban puccsról tárgyaló Washington képe is rémisztő gondolat lehet a számukra.
A térséggel foglalkozó amerikai diplomata, Mari Carmen Aponte szerint ez a hír bombaként fog hatni a dél-amerikai országokban.
A lázongó katonatisztek állítólag próbálkoztak már titkos tárgyalásokkal Obama elnöksége idején is, de akkor sosem fogadták őket. Azonban tavaly augusztusban Trump egyszer arról posztolt Twitteren, hogy Venezuela esetén felmerül a katonai lehetőség is az USA számára, ezen lelkesedve pedig újra jelentkeztek.
Ezek után több alkalommal is találkoztak külföldön, titkos helyszíneken az amerikai kormány, illetve a venezuelai hadsereg képviselői. A tisztek azt állították, hogy több száz katona áll mögöttük, akiknek elegük van Maduro zsarnokságából.
Többek között olyan eszközöket kértek az Egyesült Államoktól, melyeken lehallgatásbiztosan lehet kommunikálni, illetve volt egy kész tervük is egy átmeneti kormány felállítására Maduro leváltása után, ami addig lett volna elmondásuk szerint hatalmon, amíg ki nem írnak választásokat.
A puccsra több időpont is felmerült, de végül mindig elmaradt a fellépés. Többek között az volt az egyik tervük, hogy Maduro és a kormány tagjait egyszerre veszik őrizetbe, ehhez viszont biztonságos kommunikációs csatorna kellett volna. Ehhez kértek eszközöket az amerikaiaktól, de Washington nemet mondott. Ezek után megakadtak a tárgyalások.
A képen tüntetők Venezuelában, forrás: Schneyder Mendoza/AFP.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve