Alekszej Kudrin volt orosz pénzügyminiszter, aki közel állt Vlagyimir Putyin elnökhöz, a Vedomosztyi című lapban megjelent írásában figyelmeztette az államfőt, hogy a "túlságos konzervativizmus" korlátozhatja a gazdasági és politikai szabadságot, s ezzel a gazdasági fejlődést is.
A populista politika meggyengítheti Oroszországot, s ha erre támaszkodik, gazdasági növekedési lehetőségeket veszít el az ország. nA nagy tekintélyek örvendő liberális közgazdász 2011 szeptemberében mondott le, tiltakozásul a számára elfogadhatatlanul magas katonai kiadások miatt - emlékeztetett a The Moscow Times.
Kudrin szerint a nyugati szankciók legalább annyit ártottak a rubel árfolyamának, mint az olajárak zuhanása. Az orosz valuta az év eleje óta elvesztette értékének közel 30 százalékát. "A hivatalos és nem hivatalos szankciók máris súlyos hatást gyakoroltak az orosz gazdaságra. A külföldi befektetők nyújtotta korábbi lehetőségek és a rubelbe vetett bizalom visszaszerzése csak gazdaságunk 7-10 éves növekedésével érhető el" - írta a volt pénzügyminiszter.
Bírálta a nagy orosz energiavállalatokat pénzügyi segítség-igényléseit is, amelyek közül például a Rosznyefty, az ország legnagyobb olajtermelője több mint 48 milliárd dollárt kért a Nemzeti Vagyonalapból, amely a nyugdíjak és a szociális kiadások tartalékául szolgál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve