"Sok párbeszédre, megállapodásra, konszenzusra" van szükség, hogy továbbra is növekedjen a gazdaság, és folytatódjon a munkahelyteremtés - összegezte a kormányszóvivő a kabinet alakuló ülése után tartott sajtótájékoztatón, hogy Mariano Rajoy miniszterelnök milyen elvárást fogalmazott meg miniszterei felé.
Ínigo Méndez de Vigo, aki oktatási miniszteri posztja mellett látja el a szóvivői feladatokat, elmondta: az első kormányülésen a pénzügyminiszter adott tájékoztatást arról, hogy az ország tartani tudja idén a 4,6 százalékos, 2017-ben a 3,1 százalékos államháztartási hiánycélt, amelyről korábban megállapodott az Európai Bizottsággal.
Kérdésre válaszolva Méndez de Vigo hangsúlyozta: ő maga azonnal hozzálát az előző Rajoy-kormány által bevezetett oktatási törvény módosításához, és ehhez a kormány egy parlamenti albizottság létrehozását kezdeményezi. (A jogszabály ellen eddig 23 alkalommal tüntettek, legutóbb a múlt héten vonultak utcára a diákok Spanyolország több mint ötven városában az új középiskolai vizsgarendszer visszavonását követelve.)
Az új kormány összetétele azt jelzi, hogy a miniszterelnök a gazdasági stabilitás fenntartását, az Európai Unióval való szoros együttműködést, és a katalán függetlenségi törekvések kezelését tartja kiemelten fontosnak.
A spanyol ellenzéki pártok bírálták, hogy olyan kulcsfontosságú posztokon mint a gazdasági, pénzügyi vagy munkaügyi tárca nem volt minisztercsere, vagyis szerintük az új Rajoy-kormány lényegében az előző folytatása, ami nem a párbeszédre jött létre.
Az új kormány kisebbségben lesz a törvényhozásban, tárgyalások révén kell támogatást találnia elképzeléseihez. Ellenkező esetben képtelen lesz kormányozni az országot, és rövid időn belül ismét parlamenti választásokat kell kiírni.
Mariano Rajoy 2011 óta miniszterelnöke Spanyolországnak, az elmúlt tíz hónapban ügyvezetői minőségben, mivel tavaly december óta nem sikerült kormányfőt választani, és kormányt alakítani, noha két parlamenti választást is tartottak a dél-európai országban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve