Az orosz védelmi minisztérium korábbi bejelentése szerint az állami fegyverrendelések megvalósítására Moszkva 20 ezer milliárd rubelt (valamivel több, mint 355 milliárd dollárt) szán. Putyin szavai szerint a hadiipari komplexum munkája "stabil" és "ritmikus" lesz.
A védelmi tárca kollégiumának év végi tanácskozásán az orosz elnök közölte: a fegyverkezési program különös hangsúlyt fektet arra, hogy a fegyveres erőket légi, földi és tengeri állomásoztatású, nagy pontosságú fegyverekkel, pilóta nélküli csapásmérő rendszerekkel, emellett a felderítés, a kommunikáció és az elektronikus hadviselés legújabb eszközeivel, valamint korszerű egyéni felszereléssel lássa el - írta az MTI.
Orosz katonai vezetők nyilvánosan elhangzott kijelentéseiből kiderült, hogy az elkövetkező évtizedben előtérbe kerül majd a Szarmat hadászati rakétarendszer, az Sz-500-as légvédelmi rakétarendszer és a Cirkon szuperszonikus rakéta hadrendbe állítása. Befejeződik majd az Armata, a Kurganyec és a Bumerang típusú páncélosok fejlesztése.
Jurij Boriszov, a védelmi tárca helyettes vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy Oroszország a következő 2025-2026-ra alapvetően új típusú és rendszerű fegyvereket fejleszthet ki, "amelyek komoly változásokat eredményeznek majd a fegyveres harc stratégiájában és taktikájában".
Szergej Korotkov, az orosz Egyesült Repülőipari Vállalat innovációért felelős elnökhelyettese decemberben arról beszélt, hogy az orosz légierőnél idén vélhetően megkezdődik egy sokat ígérő, nagy hatótávolságú elfogó repülőgép kifejlesztése. Hadrendbe állítják a Szu-57-es és a MiG-35-ös vadászgépeket, a hadászati repülők közül pedig korszerűsíteni fogják a Tu-95-ösöket, a Tu-160-asokat és a Tu-22M3-asokat, valamint a stratégiai légierő perspektivikus rendszereinek kifejlesztésén dolgoznak majd.
Vlagyimir Koroljov, az orosz haditengerészet főparancsnoka ugyancsak a lmúlt év utolsó hónapjában a Borej-B osztályú hadászati "víz alatti cirkáló" megépítéséről beszélt. Helyettese, Viktor Burszuk kijelentette, hogy a programidőszak második felében a flotta egy új repülőgép-hordozót, valamint két, a legújabb Ka-52Katran típusú helikopterekkel felszerelt helikopter-hordozó hajót kap majd.
Képünk forrása: Pixabay
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve