Az osztrák főváros iskoláiba mintegy 32 ezer muszlim és csaknem 30 ezer katolikus diák jár - derül ki a Városi Iskolatanács (Stadtschulrat) adataiból, amely szerint a bécsi általános iskolások közül 15 500 diáknak nincsen vallási hovatartozása. A Kurier által idézett adatok szerint mintegy tízezer diák szerb-ortodox - írta az MTI.
Ausztriában az iskolai keretek között zajló, kötelező vallásoktatás alól a kiskorúak szülői beleegyezéssel mentesülhetnek. Az etikaoktatás pedig nagyjából húsz éve, országszerte 230 iskolában, kísérleti jelleggel folyik, azonban politikai erők és szakértők a tantárgy általános bevezetését szorgalmazzák. Azon diákoknak, akik nem vesznek részt a vallási foglalkozásokon, ez idő alatt lyukasórájuk van - amely igencsak megtöri a vallásoktatás vonzerejét - jelentette az Österreich című osztrák lap.
Kapcsolódó
A Kurier által idézett Kenan Güngör szociológus szerint az iskola a szocializáció legfontosabb helyszíne, ahol az értékekről és a világnézetről lehet véleményt cserélni. Úgy vélte: ezért lenne fontos, hogy az etikát és a vallást közös tantárgyként oktassák.
A demokratikus nevelés fontosságát hangsúlyozva a szociológus kiemelte: a gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy a mindennapokban miképpen kell kompromisszumokat kötni és más csoportokkal szemben együttérzéssel viseltetni. Meglátása szerint erre nemcsak a muszlim, hanem az osztrák fiataloknak is szükségük lenne, hiszen náluk is megfigyelhető a "politikai szélsőségessé válás".
Aggodalomra adhat okot Mouhanad Khorchide szociológus és iszlámkutató korábbi tanulmánya, amely szerint minden ötödik muszlim hitoktató elutasítja a demokráciát - jegyzi meg a Kurier cikke. A 2009-ben megjelent tanulmány szerint az iszlám hitoktatók 15 százaléka elutasítja az osztrák alkotmányt, 14 százalék szerint az iszlámmal nem egyeztethető összea választási részvétel, 29 százalék szerint ellentmondásos egyszerre muszlimnak és európainak is lenni, valamint 27 százalék az emberi jogok betartása ellen van.
Sonja Hammerschmid oktatási miniszter korábban azt mondta, hogy az iskola hatodik osztályától kezdve, a politikáról a tanrendbe épített oktatással részben az etikai oktatás is megvalósul.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve